"A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg, vagy akik nem értik meg hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. És a lényeg nem ez. mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik mit is akar mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen öröm vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valójában ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik hogy szembeszállunk-e ezzel vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mind abba, ami körül ölel minket."
